Adatvédelem (GDPR)

  1. azt törvény vagy – törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben, különleges adatnak vagy bűnügyi személyes adatnak nem minősülő adat esetén – helyi önkormányzat rendelete közérdeken alapuló célból elrendeli,
  2. az adatkezelő törvényben meghatározott feladatainak ellátásához feltétlenül szükséges és az érintett a személyes adatok kezeléséhez kifejezetten hozzájárult,
  3. az a) pontban meghatározottak hiányában az az érintett vagy más személy létfontosságú érdekeinek védelméhez, valamint a személyek életét, testi épségét vagy javait fenyegető közvetlen veszély elhárításához vagy megelőzéséhez szükséges és azzal arányos, vagy
  4. az a) pontban meghatározottak hiányában a személyes adatot az érintett kifejezetten nyilvánosságra hozta és az az adatkezelés céljának megvalósulásához szükséges és azzal arányos.
 Az adatkezelés jogalapja (2011. évi CXII. törvényaz információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról 5. §) 
  1. Személyes adat akkor kezelhető, ha
 a) azt törvény vagy – törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben, különleges adatnak vagy bűnügyi személyes adatnak nem minősülő adat esetén – helyi önkormányzat rendelete közérdeken alapuló célból elrendeli, b) az a) pontban meghatározottak hiányában az az adatkezelő törvényben meghatározott feladatainak ellátásához feltétlenül szükséges és az érintett a személyes adatok kezeléséhez kifejezetten hozzájárult, c) az a) pontban meghatározottak hiányában az az érintett vagy más személy létfontosságú érdekeinek védelméhez, valamint a személyek életét, testi épségét vagy javait fenyegető közvetlen veszély elhárításához vagy megelőzéséhez szükséges és azzal arányos, vagy d) az a) pontban meghatározottak hiányában a személyes adatot az érintett kifejezetten nyilvánosságra hozta és az az adatkezelés céljának megvalósulásához szükséges és azzal arányos. 

Az adatkezelés jogszerűsége (AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016. április 27-i (EU) 2016/679 RENDELETE a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) 6. cikk

 A személyes adatok kezelése kizárólag akkor és annyiban jogszerű, amennyiben legalább az alábbiak egyike teljesül: a) az érintett hozzájárulását adta személyes adatainak egy vagy több konkrét célból történő kezeléséhez; b) az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett az egyik fél, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges; c) az adatkezelés az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges; d) az adatkezelés az érintett vagy egy másik természetes személy létfontosságú érdekeinek védelme miatt szükséges; e) az adatkezelés közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges; f) az adatkezelés az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha ezen érdekekkel szemben elsőbbséget élveznek az érintett olyan érdekei vagy alapvető jogai és szabadságai, amelyek személyes adatok védelmét teszik szükségessé, különösen, ha az érintett gyermek. Az első albekezdés f) pontja nem alkalmazható a közhatalmi szervek által feladataik ellátása során végzett adatkezelésre. 
 a) kezelését jogszerűen és tisztességesen, valamint az érintett számára átlátható módon kell végezni („jogszerűség, tisztességes eljárás és átláthatóság”); b) gyűjtése csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból történjen, és azokat ne kezeljék ezekkel a célokkal össze nem egyeztethető módon; a 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően nem minősül az eredeti céllal össze nem egyeztet-hetőnek a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból történő további adatkezelés („célhoz kötöttség”); c) az adatkezelés céljai szempontjából megfelelőek és relevánsak kell, hogy legyenek, és a szükségesre kell korlátozódniuk („adattakarékosság”); d) pontosnak és szükség esetén naprakésznek kell lenniük; minden észszerű intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy az adatkezelés céljai szempontjából pontatlan személyes adatokat haladéktalanul töröljék vagy helyesbítsék („pontosság”); e) tárolásának olyan formában kell történnie, amely az érintettek azonosítását csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig teszi lehetővé; a személyes adatok ennél hosszabb ideig történő tárolására csak akkor kerülhet sor, amennyiben a személyes adatok kezelésére a 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül majd sor, az e rendeletben az érintettek jogainak és szabadságainak védelme érdekében előírt megfelelő technikai és szervezési intézkedések végrehajtására is figyelemmel („korlátozott tárolhatóság”); f) kezelését oly módon kell végezni, hogy megfelelő technikai vagy szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítva legyen a személyes adatok megfelelő biztonsága, az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet is ideértve („integritás és bizalmas jelleg”). (2) Az adatkezelő felelős az (1) bekezdésnek való megfelelésért, továbbá képesnek kell lennie e megfelelés igazolására („elszámoltathatóság”). Rendelkezésre bocsátandó információk 
  1. Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 5. § (1) alapján meg kell határozni a webshop/ weblap/ blog/weboldal működésénél a következőket:
 a) az adatgyűjtés ténye, b) az érintettek köre, c) az adatgyűjtés célja, d) az adatkezelés időtartama, e) az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye, f) az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése. 
  1. Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre: Webshopnál:
    • Megrendelő email címe
    • Megrendelő neve
    • Megrendelő számlacíme
    • Megrendelő adószáma
    • Kapcsolattartó neve
    • Megrendelő telefonszáma
    • Megrendelő szállítási címe
    Honlapnál:
    • Megrendelő email címe
    • Neve
    • Lakcím
    • Adszáma
    • Telefonszáma
    • Felhasználónév
    Blognál:
    • Megrendelő email címe
    • Neve
    • Lakcím
    • Adszáma
    • Telefonszáma
    • Felhasználónév
 
  1. Az érintettek köre: A webshop/ weblap/ blog-on regisztrált valamennyi felhasználó.
 
  1. Az adatgyűjtés célja: Webshopnál: Email:
    • Marketing
    • robinson lista
    • kapcsolódó szolgáltatások a cél
    • webáruház üzemeltetés a cél
    • hírlevél küldése a cél
    • Adatbázis építés a cél
    • elektronikus hírközlés a cél
    • egeszsegugyon-kivuli-a-cel
    • tudomanyos-kutatas-a-cel
    • nem hivatalos stat a cél
    • kötelező adatkezelés a cél
    • ügyfélkapcsolat a cél
    • direkt marketing
    • ugynoki-tevekenyseg-a-cel
    • penzbehajtas-a-cel
    • időszakos promóció
    • nyereményjáték
    • felmérés a cél
    • hűségprogram a cél
    • kedvezményadás a cél
    • elégedettség mérés a cél
    • regisztráció a cél
    Megrendelő (cég) neve:
    • marketing a cél
    • Robinson lista a cél
    • kapcsolódó szolgáltatások a cél
    • webáruház üzemeltetés a cél
    • hírlevél küldése a cél
    • adatbázis építés a cél
    • egészségügyön kívüli a cél
    • tudományos kutatás a cél
    • nem hivatalos stat a cél
    • kötelező adatkezelés
    • ügyfélkapcsolat a cél
    • ügynöki tevékenység a cél
    • direkt marketing a cél
    • időszakos promóció
    • nyereményjáték a cél
    • felmérés a cél
    • hűségprogram a cél
    • kedvezmény adás a cél
    • elégedettség mérés a cél
    • regisztráció a cél
    Megrendelő számlacíme:
    • marketing a cél
    • Robinson lista a cél
    • kapcsolódó szolgáltatások a cél
    • webáruház üzemeltetés a cél
    • hírlevél küldése a cél
    • adatbázis építés a cél
    • egészségügyön kívüli a cél
    • tudományos kutatás a cél
    • nemhivatalos stat a cél
    • kötelező adatkezelés a cél
    • ügyfélkapcsolat a cél
    • ügynöki tevékenység a cél
    • direkt marketing a cél
    • időszakos promóció a cél
    • nyereményjáték a cél
    • felmérés a cél
    • hűségprogram a cél a cél
    • kedvezményadás a cél
    • elégedettségmérés a cél
    • regisztráció a cél
    Megrendelő adószáma:
    • marketing a cél
    • Robinson lista a cél
    • kapcsolódó szolgáltatások a cél
    • webáruház üzemeltetés a cél
    • hírlevél küldése a cél
    • adatbázis építés a cél
    • egészségügyön kívüli a cél
    • tudományos kutatás a cél
    • nemhivatalos stat a cél
    • kötelező adatkezelés a cél
    • ügyfélkapcsolat a cél
    • ügynöki tevékenység a cél
    • direkt marketing a cél
    • időszakos promóció a cél
    • nyereményjáték a cél
    • felmérés a cél
    • hűségprogram a cél a cél
    • kedvezményadás a cél
    • elégedettségmérés a cél
    • regisztráció a cél
    Megrendelő kapcsolattartó személyének neve:
    • Marketing a cél
    • Robinson lista a cél
    • kapcsolódó szolgáltatások a cél
    • webáruház üzemeltetés a cél
    • hírlevél küldése a cél
    • adatbázis építés a cél
    • egészségügyön kívüli a cél
    • tudományos kutatás a cél
    • nemhivatalos stat a cél
    • kötelező adatkezelés a cél
    • ügyfélkapcsolat a cél
    • ügynöki tevékenység a cél
    • direkt marketing a cél
    • időszakos promóció a cél
    • nyereményjáték a cél
    • felmérés a cél
    • hűségprogram a cél a cél
    • kedvezmények a cél
    • elégedettségmérés a cél
    • regisztráció a cél
    Megrendelő telefonszáma:
    • marketing a cél
    • Robinson lista a cél
    • kapcsolódó szolgáltatások a cél
    • üzemeltetés a cél
    • hírlevél küldése a cél
    • adatbázis építés a cél
    • egészségügyön kívüli a cél
    • tudományos kutatás a cél
    • nemhivatalos stat a cél
    • kötelező adatkezelés a cél
    • ügyfélkapcsolat a cél
    • ügynöki tevékenység a cél
    • direkt marketing a cél
    • időszakos promóció a cél
    • nyereményjáték a cél
    • felmérés a cél
    • hűségprogram a cél a cél
    • kedvezményadás a cél
    • elégedettségmérés a cél
    • regisztráció a cél
    Megrendelő szállítási címe:
    • marketing a cél
    • Robinson lista a cél
    • kapcsolódó szolgáltatások a cél
    • üzemeltetés a cél
    • hírlevél küldése a cél
    • adatbázis építés a cél
    • egészségügyön kívüli a cél
    • tudományos kutatás a cél
    • nemhivatalos stat a cél
    • kötelező adatkezelés a cél
    • ügyfélkapcsolat a cél
    • ügynöki tevékenység a cél
    • direkt marketing a cél
    • időszakos promóció a cél
    • nyereményjáték a cél
    • felmérés a cél
    • hűségprogram a cél a cél
    • kedvezményadás a cél
    • elégedettségmérés a cél
    • regisztráció a cél
    Honlapnál: Email:
    • marketing a cél
    • Robinson lista
    • kapcsolódó szolgáltatások a cél
    • webáruház üzemeltetés a cél
    • hírlevél küldése a cél
    • adatbázis építés a cél
    • egészségügyön kívüli a cél
    • tudományos kutatás a cél
    • nemhivatalos stat a cél
    • kötelező adatkezelés a cél
    • ügyfélkapcsolat a cél
    • ügynöki tevékenység a cél
    • direkt marketing
    • időszakos promóció a cél
    • nyereményjáték a cél
    • felmérés a cél
    • hűségprogram a cél a cél
    • kedvezményadás a cél
    • elégedettségmérés a cél
    • regisztráció a cél
    Név (Keresztnév és/vagy vezetéknév, cégnév):
    • marketing a cél
    • Robinson lista a cél
    • kapcsolódó szolgáltatások a cél
    • webáruház üzemeltetés a cél
    • hírlevél küldése a cél
    • adatbázis építés a cél
    • egészségügyön kívüli a cél
    • tudományos kutatás a cél
    • nemhivatalos stat a cél
    • kötelező adatkezelés a cél
    • aláírásgyűjtés a cél
    • politikai kampány a cél
    • direkt marketing a cél
    • ügyfélkapcsolat a cél
    • ügynöki tevékenység a cél
    • időszakos promóció a cél
    • nyereményjáték a cél
    • felmérés a cél
    • hűségprogram a cél a cél
    • kedvezményadás a cél
    • elégedettségmérés a cél
    • regisztráció a cél
    Lakcím (ország, irányítószám, város, utca, házszám, em/ajtó)
    • marketing a cél
    • Robinson lista a cél
    • kapcsolódó szolgáltatások a cél
    • webáruház üzemeltetés a cél
    • hírlevél küldése a cél
    • adatbázis építés a cél
    • egészségügyön kívüli a cél
    • tudományos kutatás a cél
    • nemhivatalos stat a cél
    • kötelező adatkezelés a cél
    • ugyfélkapcsolat a cél
    • ügynöki tevékenység a cél
    • direkt marketing a cél
    • időszakos promóció a cél
    • nyereményjáték a cél
    • felmérés a cél
    • hűségprogram a cél a cél
    • kedvezményadás a cél
    • elégedettségmérés a cél
    • regisztráció a cél
    Adószám (a személyhez köthető)
    • marketing a cél
    • Robinson lista a cél
    • kapcsolódó szolgáltatások a cél
    • webáruház üzemeltetés a cél
    • hírlevél küldése a cél
    • adatbázis építés a cél
    • egészségügyön kívüli a cél
    • tudományos kutatás a cél
    • nemhivatalos stat a cél
    • kötelező adatkezelés a cél
    • ügyfélkapcsolat a cél
    • ügynöki tevékenység a cél
    • direkt marketing a cél
    • időszakos promóció a cél
    • nyereményjáték a cél
    • felmérés a cél
    • hűségprogram a cél a cél
    • kedvezményadás a cél
    • elégedettségmérés a cél
    • regisztráció a cél
    Telefonszám
    • marketing a cél
    • Robinson lista a cél
    • kapcsolódó szolgáltatások a cél
    • webáruház üzemeltetés a cél
    • hírlevél küldése a cél
    • adatbázis építés a cél
    • egészségügyön kívüli a cél
    • tudományos kutatás a cél
    • nemhivatalos stat a cél
    • kötelező adatkezelés a cél
    • ügyfélkapcsolat a cél
    • ügynöki tevékenység a cél
    • direkt marketing a cél
    • időszakos promóció a cél
    • nyereményjáték a cél
    • felmérés a cél
    • hűségprogram a cél a cél
    • kedvezményadás a cél
    • elégedettségmérés a cél
    • regisztráció a cél
    Felhasználó név:
    • marketing a cél
    • Robinson lista a cél
    • kapcsolódó szolgáltatások a cél
    • webáruház üzemeltetés a cél
    • hírlevél küldése a cél
    • adatbázis építés a cél
    • egészségügyön kívüli a cél
    • tudományos kutatás a cél
    • nemhivatalos stat a cél
    • kötelező adatkezelés a cél
    • ügyfélkapcsolat a cél
    • ügynöki tevékenység a cél
    • direkt marketing a cél
    • időszakos promóció a cél
    • nyereményjáték a cél
    • felmérés a cél
    • hűségprogram a cél a cél
    • kedvezményadás a cél
    • elégedettségmérés a cél
    • regisztráció a cél
    Blognál: Email:
    • marketing a cél
    • Robinson lista a cél
    • kapcsolódó szolgáltatások a cél
    • webáruház üzemeltetés a cél
    • hírlevél küldése a cél
    • adatbázis építés a cél
    • egészségügyön kívüli a cél
    • tudományos kutatás a cél
    • nemhivatalos stat a cél
    • kötelező adatkezelés a cél
    • ügyfélkapcsolat a cél
    • ügynöki tevékenység a cél
    • direkt marketing a cél
    • időszakos promóció a cél
    • nyereményjáték a cél
    • felmérés a cél
    • hűségprogram a cél a cél
    • kedvezményadás a cél
    • elégedettségmérés a cél
    • regisztráció a cél
    Név (Keresztnév és/vagy vezetéknév, cégnév):
    • marketing a cél
    • Robinson lista a cél
    • kapcsolódó szolgáltatások a cél
    • webáruház üzemeltetés a cél
    • hírlevél küldése a cél
    • adatbázis építés a cél
    • egészségügyön kívüli a cél
    • tudományos kutatás a cél
    • nemhivatalos stat a cél
    • kötelező adatkezelés a cél
    • ügyfélkapcsolat a cél
    • ügynöki tevékenység a cél
    • direkt marketing a cél
    • időszakos promóció a cél
    • nyereményjáték a cél
    • felmérés a cél
    • hűségprogram a cél a cél
    • kedvezményadás a cél
    • elégedettségmérés a cél
    • regisztráció a cél
    Lakcím (ország, irányítószám, város, utca, házszám, em/ajtó):
    • marketing a cél
    • Robinson lista a cél
    • kapcsolódó szolgáltatások a cél
    • webáruház üzemeltetés a cél
    • hírlevél küldése a cél
    • adatbázis építés a cél
    • egészségügyön kívüli a cél
    • tudományos kutatás a cél
    • nemhivatalos stat a cél
    • kötelező adatkezelés a cél
    • ügyfélkapcsolat a cél
    • ügynöki tevékenység a cél
    • direkt marketing a cél
    • időszakos promóció a cél
    • nyereményjáték a cél
    • felmérés a cél
    • hűségprogram a cél a cél
    • kedvezményadás a cél
    • elégedettségmérés a cél
    • regisztráció a cél
    Adószám (a személyhez köthető):
    • marketing a cél
    • Robinson lista a cél
    • kapcsolódó szolgáltatások a cél
    • webáruház üzemeltetés a cél
    • hírlevél küldése a cél
    • adatbázis építés a cél
    • egészségügyön kívüli a cél
    • tudományos kutatás a cél
    • nemhivatalos stat a cél
    • kötelező adatkezelés a cél
    • ügyfélkapcsolat a cél
    • ügynöki tevékenység a cél
    • direkt marketing a cél
    • időszakos promóció a cél
    • nyereményjáték a cél
    • felmérés a cél
    • hűségprogram a cél a cél
    • kedvezményadás a cél
    • elégedettségmérés a cél
    • regisztráció a cél
    Telefonszám:
    • marketing a cél
    • Robinson lista a cél
    • kapcsolódó szolgáltatások a cél
    • webáruház üzemeltetés a cél
    • hírlevél küldése a cél
    • adatbázis építés a cél
    • egészségügyön kívüli a cél
    • tudományos kutatás a cél
    • nemhivatalos stat a cél
    • kötelező adatkezelés a cél
    • ügyfélkapcsolat a cél
    • ügynöki tevékenység a cél
    • direkt marketing a cél
    • időszakos promóció a cél
    • nyereményjáték a cél
    • felmérés a cél
    • hűségprogram a cél a cél
    • kedvezményadás a cél
    • elégedettségmérés a cél
    • regisztráció a cél
    Felhasználó név:
    • marketing a cél
    • Robinson lista a cél
    • kapcsolódó szolgáltatások a cél
    • webáruház üzemeltetés a cél
    • hírlevél küldése a cél
    • adatbázis építés a cél
    • egészségügyön kívüli a cél
    • tudományos kutatás a cél
    • nemhivatalos stat a cél
    • kötelező adatkezelés a cél
    • ügyfélkapcsolat a cél
    • ügynöki tevékenység a cél
    • direkt marketing a cél
    • időszakos promóció a cél
    • nyereményjáték a cél
    • felmérés a cél
    • hűségprogram a cél a cél
    • kedvezményadás a cél
    • elégedettségmérés a cél
    • regisztráció a cél
 
  1. Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: A regisztráció törlésével azonnal. Kivéve a számviteli bizonylatok esetében, hiszen a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. § (2) bekezdése alapján 8 évig meg kell őrizni ezeket az adatokat.
 A könyvviteli elszámolást közvetlenül és közvetetten alátámasztó számviteli bizonylatot (ideértve a főkönyvi számlákat, az analitikus, illetve részletező nyilvántartásokat is), legalább 8 évig kell olvasható formában, a könyvelési feljegyzések hivatkozása alapján visszakereshető módon megőrizni. 
  1. Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye: A személyes adatokat az adatkezelő munkatársai kezelhetik, a fenti alapelvek tiszteletben tartásával.
 
  1. Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: A következő adatok módosítását lehet elvégezni a weboldalakon:
    • E-mail cím
    • webáruházban Megrendelő neve
    • webáruházban Megrendelő számlacíme
    • webáruházban Megrendelő adószáma
    • webáruházban Megrendelő kapcsolattartója
    • webáruházban Megrendelő telefonszáma
    • szállítási cím
    • honlapon e-mail címet
    • honlapon név
    • honlapon lakcím
    • honlapon adószám
    • honlapon a telefonszámot
    • honlapon felhasználónevet
    • blogban e-mail cím
    • blogban név
    • blogban lakcím
    • lehet-modositani-a-blogos-adoszamat
    • blogan telefonszám
    • blogban felhasználónév
    A személyes adatok törlését, vagy módosítását az alábbi módokon tudja érintett kezdeményezni:
 
  • postai úton (945 01, Komarno, 772/21 Gazdovska, Szlovákia címen),
  • e-mail útján flavin7@gmail.com e-mail címen.
 
  1. Az adatkezelés jogalapja: a Felhasználó hozzájárulása, az Infotv. 5. § (1) bekezdése, illetve az elektronikus kereskedelemi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Elker tv.) 13/A. § (3) bekezdése:
 A szolgáltató a szolgáltatás nyújtása céljából kezelheti azon személyes adatokat, amelyek a szolgáltatás nyújtásához technikailag elengedhetetlenül szükségesek. A szolgáltatónak az egyéb feltételek azonossága esetén úgy kell megválasztania és minden esetben oly módon kell üzemeltetnie az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtása során alkalmazott eszközöket, hogy személyes adatok kezelésére csak akkor kerüljön sor, ha ez a szolgáltatás nyújtásához és az e törvényben meghatározott egyéb célok teljesüléséhez feltétlenül szükséges, azonban ebben az esetben is csak a szükséges mértékben és ideig. 
 Az adatkezelés biztonsága és az érintettek jogai (AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016. április 27-i (EU) 2016/679 RENDELETE a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) 
 
  1. Használok facebookot: f7gold/
  2. Használok twittert: Flavin7Gold
  3. Használok youtube-t: www.youtube.com/channel/UClhQzmL64hySZ9GmNtl-iuw
  4. Használok google+-t: plus.google.com/u/0/+FlavinGold
  5. Használok instagramot: www.instagram.com/flavin7gold/
  6. Hirdetések céljából
  7. Külső és belső hírlevélküldőt is használok
 Hírlevél küldés (2008. évi XLVIII. törvény – a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól 6. §)__________________________________________________________________________ (1) Ha külön törvény eltérően nem rendelkezik, reklám természetes személynek mint reklám címzettjének közvetlen megkeresése módszerével (a továbbiakban: közvetlen üzletszerzés), így különösen elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű más egyéni kommunikációs eszköz útján – a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel – kizárólag akkor közölhető, ha ahhoz a reklám címzettje előzetesen egyértelműen és kifejezetten hozzájárult.(2) Hozzájáruló nyilatkozat bármely olyan módon tehető, amely tartalmazza a nyilatkozó nevét, illetve – amennyiben a reklám, amelyre a hozzájárulás vonatkozik, csak meghatározott életkorú személyek számára közölhető – születési helyét és idejét, továbbá azoknak a személyes adatoknak a körét, amelyek kezeléséhez a nyilatkozó hozzájárul, valamint a hozzájárulás önkéntes és a megfelelő tájékoztatás birtokában történő kifejezését.(3) Az (1) bekezdés szerinti hozzájáruló nyilatkozat bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható. Ebben az esetben a nyilatkozó nevét és minden egyéb személyes adatát az (5) bekezdésben meghatározott nyilvántartásból haladéktalanul törölni kell, és részére reklám az (1) bekezdésben meghatározott módon a továbbiakban nem közölhető.(4) Címzett reklámküldemény természetes személy mint a reklám címzettje részére közvetlen üzletszerzés útján a címzett előzetes és kifejezett hozzájárulásának hiányában is küldhető, a reklámozó és a reklámszolgáltató azonban köteles biztosítani, hogy a reklám címzettje a reklám küldését bármikor ingyenesen és korlátozás nélkül megtilthassa. Megtiltás esetén az érintett személy részére reklám közvetlen üzletszerzés útján a továbbiakban nem küldhető.(5) A reklámozó, a reklámszolgáltató, illetve a reklám közzétevője – az (1) bekezdés szerinti hozzájárulásban meghatározott körben – a náluk hozzájáruló nyilatkozatot tevő személyek személyes adatairól nyilvántartást vezet. Az ebben a nyilvántartásban rögzített – a reklám címzettjére vonatkozó – adat csak a hozzájáruló nyilatkozatban foglaltaknak megfelelően, annak visszavonásáig kezelhető, és harmadik fél számára kizárólag az érintett személy előzetes hozzájárulásával adható át.(6) A (3) bekezdés szerinti visszavonó nyilatkozat megtételére, illetve a reklám küldésének (4) bekezdés szerinti megtiltására mind postai úton, mind pedig elektronikus levél útján lehetőséget kell biztosítani úgy, hogy a nyilatkozatot tevő személy egyértelműen azonosítható legyen.(7) Az (1), illetve a (4) bekezdésben meghatározott módon közölt reklámhoz kapcsolódóan egyértelműen és szembetűnően tájékoztatni kell a címzettet arról a címről és egyéb elérhetőségről, ahol az ilyen reklámok részére történő közléséhez való hozzájáruló nyilatkozatának visszavonása, illetve a reklám küldésének megtiltása iránti igényét bejelentheti, továbbá – a (4) bekezdés szerinti esetben – ebből a célból az ugyanazon reklámozó érdekében ugyanazon címzett részére 2009. október 1-jét követően első alkalommal küldött reklámküldeménynek tartalmaznia kell a lemondást lehetővé tevő, postai úton címzett, térítésmentesen feladható és könyvelt küldeményként, igazolható módon kézbesített válaszlevelet.(8) Az (1) bekezdés szerinti hozzájáruló nyilatkozat kérésére vonatkozó közvetlen megkeresés reklámot nem tartalmazhat, ide nem értve a vállalkozás nevét és megjelölését.(9) E § alkalmazásában címzett reklámküldemény: kizárólag hirdetést, üzletszerzési vagy reklámanyagot tartalmazó – egyszerre legalább 500 címzett részére feladott, a címzett neve, címe, és az üzenet jellegét nem módosító adat kivételével azonos tartalmú – a postai szolgáltatásokról szóló törvény szerinti, ott önállóan nem nevesített postai küldemény. Cookie-k, sütik kezelése (AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016. április 27-i (EU) 2016/679 RENDELETE a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet)A honlap/webáruház használatával a személy tudomásul veszi a következőt:A természetes személyek összefüggésbe hozhatók az általuk használt készülékek, alkalmazások, eszközök és protokollok által rendelkezésre bocsátott online azonosítókkal, például IP-címekkel és cookie-azonosítókkal, valamint egyéb azonosítókkal, például rádiófrekvenciás azonosító címkékkel. Ezáltal olyan nyomok keletkezhetnek, amelyek egyedi azonosítókkal és a szerverek által fogadott egyéb információkkal összekapcsolva felhasználhatók a természetes személyes profiljának létrehozására és az adott személy azonosítására.Jogorvoslat(AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016. április 27-i (EU) 2016/679 RENDELETE a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) 79. cikk (1) A rendelkezésre álló közigazgatási vagy nem bírósági útra tartozó jogorvoslatok – köztük a felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való, 77. cikk szerinti jog – sérelme nélkül, minden érintett hatékony bírósági jogorvoslatra jogosult, ha megítélése szerint a személyes adatainak e rendeletnek nem megfelelő kezelése következtében megsértették az e rendelet szerinti jogait.(2) Az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval szembeni eljárást az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó tevékenységi helye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani. Az ilyen eljárás megindítható az érintett szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bírósága előtt is, kivéve, ha az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó valamely tagállamnak a közhatalmi jogkörében eljáró közhatalmi szerve.Esetleges jogsértése esetén a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet panasszal élni: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.Levelezési cím: 1530 Budapest, Postafiók: 5.Telefon: +36 -1-391-1400Fax: +36-1-391-1410E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu A kártérítéshez való jog(AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016. április 27-i (EU) 2016/679 RENDELETE a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) 82. cikk(1) Minden olyan személy, aki e rendelet megsértésének eredményeként vagyoni vagy nem vagyoni kárt szenvedett, az elszenvedett kárért az adatkezelőtől vagy az adatfeldolgozótól kártérítésre jogosult.(2) Az adatkezelésben érintett valamennyi adatkezelő felelősséggel tartozik minden olyan kárért, amelyet az e rendeletet sértő adatkezelés okozott. Az adatfeldolgozó csak abban az esetben tartozik felelősséggel az adatkezelés által okozott károkért, ha nem tartotta be az e rendeletben meghatározott, kifejezetten az adatfeldolgozókat terhelő kötelezettségeket, vagy ha az adatkezelő jogszerű utasításait figyelmen kívül hagyta vagy azokkal ellentétesen járt el.(3) Az adatkezelő, illetve az adatfeldolgozó mentesül az e cikk (2) bekezdése szerinti felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt előidéző eseményért őt semmilyen módon nem terheli felelősség.(4) Ha több adatkezelő vagy több adatfeldolgozó vagy mind az adatkezelő mind az adatfeldolgozó érintett ugyanabban az adatkezelésben, és – a (2) és (3) bekezdés alapján – felelősséggel tartozik az adatkezelés által okozott károkért, minden egyes adatkezelő vagy adatfeldolgozó az érintett tényleges kártérítésének biztosítása érdekében egyetemleges felelősséggel tartozik a teljes kárért.(5) Ha valamely adatkezelő vagy adatfeldolgozó a (4) bekezdéssel összhangban teljes kártérítést fizetett az elszenvedett kárért, jogosult arra, hogy az ugyanazon adatkezelésben érintett többi adatkezelőtől vagy adatfeldolgozótól visszaigényelje a kártérítésnek azt a részét, amely megfelel a (2) bekezdésben megállapított feltételek értelmében a károkozásért viselt felelősségük mértékének.(6) A kártérítéshez való jog érvényesítését célzó bírósági eljárást az előtt a bíróság előtt kell megindítani, amely a 79. cikk (2) bekezdésében említett tagállam joga szerint illetékes. Referenciák:__________________________________________________________________A tájékoztató elkészítése során a következő jogszabályokat vettük figyelembe: 2011. évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (a továbbiakban: Infotv.)2001. évi CVIII. törvény – az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről (főképp a 13/A. §-a)2008. évi XLVII. törvény – a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról;2008. évi XLVIII. törvény – a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól (különösen a 6.§-a)2005. évi XC. törvény az elektronikus információszabadságról2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről (kifejezetten a 155.§-a)16/2011. sz. vélemény a viselkedésalapú online reklám bevált gyakorlatára vonatkozó EASA/IAB-ajánlásrólAZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet)
0
Kosár